2017. január óta az általános iskolák üzemeltetése már nem önkormányzati, hanem állami feladat. A kerület vezetése szeretett volna lehetőséget találni arra, hogy az önkormányzat a váltást követően is támogathassa a kerületi gyerekek testi és lelki fejlődését. Ennek érdekében – önként vállalt feladatként – az önkormányzat meghirdette az Iskolaudvar Fejlesztési Programot. A 2017. év sikeres projektje után 2018-ban az Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola került be a programba. Ezt nem csak az udvar állapota indokolta, hanem az iskola vezetősége, a pedagógusok és szülők rendkívül támogató hozzáállása is. Mivel az udvar fejlesztése igen komplex és nagy költségigényű feladat, a 2018-as évben az udvar közösségi tervezése fér bele a költségvetésbe.
A közösségi tervezés többlépcsős folyamat volt. Első körben a diákok „Tájépítészeti Munkafüzet”-et kaptak, mellyel a tájépítészet alapjait ismerték meg, és így olyan tervezési javaslatokat tudtak tenni, melyek a tájépítész tervezők számára feldolgozható, az udvar megújításának valós igényeit tartalmazzák. Ezzel párhuzamosan a Szent István Egyetem tájépítész hallhatói készítenek koncepcióterv-ötleteket az udvar felújítására vonatkozóban. A diákoktól és hallgatóktól érkező visszajelzéseket, kiegészítve a szülői és pedagógusi kérdőívek feldolgozásának eredményeivel egy gyakorlott tájépítész-tervező, Wallner Krisztina fogja össze és formálja előbb koncepció- majd kiviteli tervvé.
Az igényfelmérés (tájépítész munkafüzetek kitöltése, kérdőívek kitöltése, mindezek összesítése) az őszi hónapokban zajlott le, novemberben került sor arra, hogy a tájépítész hallgatók bemutassák koncepcióötleteiket. A hallgatók 7 csoportban dolgoztak, így 7 koncepciótablót mutattunk meg a gyerekeknek, akik a nekik leginkább tetsző tablókra és az egyes játékokra is szavaztak.
A hallgatók által készített terveket gondolta tovább Wallner Krisztina tájépítész, aki jelenleg is dolgozik a koncepcióterv véglegesítésén. Ebbe a körbe ismét bevonásra kerültek a tanárok, akik választhattak különféle játékok, sporteszközök közül.
A közösségi tervezés eredményei nyomán készült koncepció- és kiviteli terv megvalósítása 2019-ben az Önkormányzat által előirányzott, 100 millió forintos költségvetési keretből valósulhat meg.
A kivitelezés 2019. júliusában kezdődött el és várhatóan szeptember végén – október elején befejeződik.
Az építkezés keretében megújul az udvar legkevésbé esztétikus területe, a zsibongó, kialakításra kerül egy 200 méteres, túlnyomórészt rekortán futópálya és külön játszókertet kapnak majd a kicsik és a nagyobbak is, új, komplex játékeszközökkel.